Pharmapromo Kft.

huen

Tevékenységek

Hölgynaptár© – nőgyógyászati naptáralkalmazás

A technológia rohamos fejlődésével mára már elképzelhetetlen számunkra, hogy okostelefonunk nélkül induljunk el otthonról. Készülékünket már nem csak az alap funkciókra használjuk, mint üzenetküldés, telefonálás, egyre nagyobb jelentőséggel bírnak a készülékünkre letöltött mobilalkalmazások is. A közösségi, játék vagy fitness alkalmazások mellett egyre népszerűbbek az egészséggel kapcsolatos appok is, melyek között a letöltések számát tekintve előkelő helyen állnak a nők egészségével foglalkozó applikációk. Ezek közül is a legnagyobb népszerűségnek a menstruációs naptárak örvendenek, magyar nyelven azonban továbbra is elég kevés érhető el. Ezért is hiánypótló az általunk fejlesztett Hölgynaptár© alkalmazás, amely mind iOS, mind Android verzióban is elérhető.


 

Elérhető az App Store-ban és a Google Play-en

Az alábbi videókban a Hölgynaptár fő funkcióival ismerkedhet meg.

Általános információk:

Fogamzásgátlás:

Családtervezés:

 

A magyar, angol, német, olasz, spanyol és lengyel nyelven is elérhető, ingyenesen letölthető alkalmazáson az elegáns és nőies design elemek mellett rögtön felfedezhető, hogy több egy egyszerű menstruációs naptárnál, hiszen három összefüggő, de külön-külön is használható funkcióval bír: ciklushoz kapcsolódó és egyéb nőgyógyászati tünetek monitorozása, emlékeztetők és a testsúly nyomon követése.

Az alkalmazás egyik különlegessége, hogy a saját igényeknek megfelelően személyre szabható, azaz a kezdő beállítások során kiválasztható, hogy ki mely funkciókat szeretné használni. Mindemellett a saját nőgyógyász kiválasztását követően az alkalmazásban rögzített menstruációs és nőgyógyászati tünetek kivonata e-mailben közvetlenül továbbítható a szakorvos részére, így az orvos-beteg kontaktus egy új platformja valósul meg. További előnye, hogy a Magyarországon forgalomban lévő összes fogamzásgátló tabletta adatbázisát tartalmazza, mely rendszeresen, online frissül. A beépített emlékeztetőket ezen kívül mindössze egyszer kell beállítani, az alkalmazás ezt követően automatikusan ütemezi azokat – a fogamzásgátlók esetén az alkalmazási periódusnak megfelelően.

Kiknek ajánlható?

  • Azoknak a hölgyeknek, akiknek többek között egy megbízható, könnyen kezelhető fogamzásgátló (tabletta/tapasz/hüvelygyűrű/injekció) emlékeztetőre van szükségük, és az adott készítmény pontos alkalmazását is monitorozni kívánják.
  • Azoknak a hölgyeknek, akik teherbe szeretnének esni, ehhez pedig rendszeresen naplózni kívánják test-hőmérsékletüket, az együttlétek dátumát, illetve szeretnék látni az ovuláció és termékeny napok várható időpontját.
  • Azoknak a hölgyeknek is ajánlható, akik nem használnak fogamzásgátlót, csupán a legközelebbi nőgyógyászati vizsgálaton pontosan szeretnének válaszolni a nőgyógyász szakorvos által feltett kérdésekre az alkalmazásban rendszeresen vezetett tünetek, adatok segítségével.

Naptár

A Naptár menün belül adott napot kiválasztva görgetés nélkül elérhetők a Beállítások – Naptárfunkciók menüpontban, személyre szabhatóan kiválasztott tünetkategóriák, majd rögzíthetők a kívánt adatok. A felvitt adatok közül a legfontosabbak havi nézetben, ikonokkal jelölve is megtekinthetők, Lista nézetben pedig szöveges formában jelennek meg 6 hónapra visszamenőleg. Emellett a vérzés tüneteihez és a családtervezéshez kapcsolódó fontos jellemzők 1-, 3- és 6 havi lebontásban, grafikus nézetben is nyomon követhetők, ezáltal szemléltetve a tünetek közti összefüggéseket, amelyek nagyobb segítséget nyújthatnak a felhasználók és a kezelőorvos számára egyaránt.

Emlékeztetők

A fogamzásgátló módszerek közül (tabletta/tapasz/hüvelygyűrű/injekció) a felhasználók kiválaszthatják az általuk alkalmazott készítményt, majd ezt követően beállíthatják a készítmények adatai alapján az emlékeztetőket és aktiválhatják azt. Az emlékeztető ezt követően a szedési periódusnak megfelelően fog emlékeztetni a tabletta bevételére, tapasz felhelyezésére/cseréjére/levételére, hüvelygyűrű felhelyezésére/levételére, valamint az injekció időpontjára. Tablettamentes napokon az emlékeztető nem jelez.

A fogamzásgátló készítmények mellett az esetlegesen alkalmazott mióma készítményre, továbbá a ciklusra, szűrővizsgálatra és receptre is állítható be figyelmeztetés.

Valós súly

Ezen funkció segítségével megtekinthető az alkalmazásban rögzített testsúly adatokból számolt valós súly értékeket mutató diagram, mely a súlyvesztés/súlygyarapodás trendjét mutatja, valamint hosszabb távon jobban megfigyelhető a testtömeg változás. A magasság adat felvitelével a BMI is ellenőrizhető.

Dr. névjegy

Ezen menüpontban az Online orvoskereső segítségével a felhasználók kiválaszthatják saját orvosukat, vagy rögzíthetik adataikat, az „Adatküldés e-mailben” gombra kattintva pedig elküldhetik részükre az alkalmazásban rögzített tüneteiket.

A Hölgynaptár© összekapcsolódik a nőgyógyász szakorvosok számára készült GynAssist alkalmazással, melybe regisztrálva a nőgyógyász szakorvos bekerül a Hölgynaptár©orvosadatbázisába és elérhetővé válik a páciensei számára. A páciensek által a naptárba rögzített adatokat így közvetlenül megkaphatja, és szemléletes formában nyomon követheti.

Hölgynaptár© adatkezelési szabályzat
GynAssist adatkezelési szabályzat